Paul Brunton Daily Note
A gondolkodás az elme mozgása, éppúgy, mint ahogy a test mozgása például a gyaloglás. Amikor azt mondják “Légy csendben, és tudd, hogy Én vagyok Isten”, akkor a csendesség nem csak a test, hanem az elme csendjét is jelenti. Mindkettőnek el kell csendesülnie, ha el akarjuk érni a magasabb tudatosságot.
| A Biblia szerint az ember Isten hasonlatosságára teremtetett, ám ez nem a fizikai testre, a látható, és mindenki számára ismert emberi lényre vonatkozik. A lényünk legmélyén nyugvó tudatosságról van itt szó, arról az Ürességről, amely a csendességben szól a figyelő elméhez, de aki nem képes elmélyedni, ahhoz nem tud szólni, az nem ismerheti meg.
| A túlzott kifelé fordulás, a világban való elmerülés, és a túl kevés belső élet az, amely a jelenkorban tapasztalható egyensúlytalanságot megteremti. Az emberek szinte megszállott rabjaivá váltak az őket körülvevő dolgoknak.
| Hihetsz valamelyik vallásban, ám a filozófiában nem elég hinni. A filozófiát meg kell tanulni, el kell sajátítani. Ám ehhez nem elég a fej, hanem szükséges a szív és az akarat is. Így nem is számíthatsz arra, hogy pár év alatt mesterévé válsz: a tanulás egész életedben folytatódni fog.
| A vallásos rítusok és szokások logikusan erednek abból az alapállásból, hogy Isten az embertől és teremtényeitől különböző, rajta kívül álló valami. Ebből egyértelműen következik az is, hogy Isten imádata, a vele való kapcsolatteremtés csakis külsődleges módon, kifelé fordulva történhet. Ezzel szemben a miszticizmus elmélete és gyakorlata abból indul ki, hogy Isten szoros, valódi belső kapcsolatban áll minden teremtményével.
| Vajon igaz lenne, hogy az emberek nagy többsége nem annak gondolja magát, aki valójában?
| Amikor túljutottál az utolsó próbán, legyőzted az utolsó kísértést, feláldoztad az egó utolsó morzsáját is, akkor már nem lesz messze a jutalom. Az Önvaló Kegyelme érezhető, tapintható, magával sodró lesz.
| Minél inkább képesek vagyunk saját gondolatainkat és életünket személytelenül, külső szemlélőként figyelni, annál kevésbé azonosítjuk magunkat az egóval. Ez megnyitja a teret annak, ami az egón túl van. Ha ajtót nyitunk nekik, ha lesz helye előtünni, akkor képessé válik megjelenni.
| Ha sikerül külső szemlélőként viszonyulni magunkhoz, elfogulatlanul megfigyelni saját életünket, akkor ezzel elősegítjük, hogy ragaszkodásunk csökkenjen, eltűnjön. Az elfogulatlan, objektív megfigyelésnek azonban nem csak a külső, de a belső folyamatokra, gondolatainkra, érzelmeinkre, minden mentális változásunkra is ki kell terjednie...
| Az Önvaló tudatosságába jutni csak a Kegyelem erején keresztül lehet. Természetesen erőfeszítéseink növelésével egyre valószínűbb, hogy a Kegyelem megjelenik...
| Senki se gondolja, hogy az Önvalóval való kapcsolat valamiféle kamaszos ábrándozás vagy álmodozás. Élő kapcsolat ez, amelynek során béke, erő és jóakarat árad a láthatalan központból a látható én felé.
| Minden alkalommal, amikor egy gondolat felüti fejét, nézd meg jól, értékeld, majd tedd félre. Minden alkalommal, amikor egy érzés felmerül benned, ismerd fel, és válaszd el magadtól. Ez az Önmegismerés, a befelé történő kérdezés útja. Minden egyes kérdéssel, felismeréssel és félretett gondolattal, emlékkel, érzéssel egyre közelebb kerülsz lényed középpontjához...
| Elutasítjuk-e a megvilágosodottak kijelentéseit, amely megfelel a Rövid Ösvény alapvetésének, miszerint mindannyian isteniek vagyunk? Talán többet tudunk az isteni dolgokról mint ők? Tényleg azt gondoljuk, hogy puszta elméletekről, s nem saját tapasztalataikról, felfedezéseikről beszéltek?
| Habár általában nem vagyunk tudatában az Önvalóval fennálló kapcsolatunknak, ám életünkben legalább egyszer villámfényszerűen felszakad énünk öntudatlan mélységeiből valami, ami arra utal, hogy sokkal többek, sokkal nagyszerűbbek vagyunk hétköznapi énünknél. Ám ennek a villanásnak a tisztasága és mélysége saját fogadókészségünk függvénye, így lehet akár mindent elborító, vagy egészen gyenge is.
| Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy szerzetessé, vagy szentté kell először válnunk ahhoz, hogy elérjük ezt a tudást. A legfontosabb, hogy megtaláljuk belső magunkat, s ez majd megtisztít minket, vágyainkat elcsitítja, önzésünket eltünteti. Amikor az Önvaló varázspálcája megérint, akkor tévedéseink, ostobaságunk, hosszú ideje velünk élő hamis gondolataink elenyésznek, mindennapos bűneink semmivé válnak.
| A felsőbbrendű ént éppúgy nem szennyezik be az alsóbbrendű én hibái és bűnei, mint ahogyan a Napot sem tudja beszennyezni semmiféle rossz, gonosz hely, amelyre ráragyog.
| Ha kellően erős a hited, akkor a kozmikus elme nem marad adósod. A változások érezhetőek lesznek és kérdéseidre választ kapsz. Ám ahhoz, hogy ezt elérd, minden pillanatban figyelned kell a bensődből felmerülő gyengéd érzésekre és intuíciókra. Bíznod kell a saját mélyedből származó üzenetekben, és figyelmed középpontjában minden pillanatban Isten kell, hogy legyen.
| Nem ismerhetjük meg Isten tudatosságát a maga teljességében, de megismerhetjük azt a kapcsot, amely összeköt minket Istennel. Hívhatjuk ezt léleknek, vagy Önvalónak, de nem az elnevezés számít, hanem az, hogyha sikerül “megpillantanunk”, akkor újjászületünk.
| ...A keresés nem egysíkú művelet. Hármas utat kell bejárnunk, ahol egyszerre kell használnunk intelligenciánkat, intuíciónkat, és az ihletett cselekvést is...
| Minden emberi gondolat és tapasztalat két dolog közötti különbségre, eltérésre épül. A különbségek és változások nélkül nem lenne lehetséges a megismerés, a tapasztalás. Az emberi tudatosságot kitölti a kettősség: a gondolat, és annak alanya; a szubjektum és objektum; a tudatos én és a nem-én – tehát az, aminek tudatában vagyunk – kettőssége. Ám a legmélyebb meditációban ez a kettősség eltűnik, és csakis az egyetlen valóság, a tiszta tudatosság marad.
| A Nap Isten fizikai világunkban megnyilvánuló arca.
| A külvilág csábításai, a világi élet vonzása nehéz teher. Akár hétköznapi, akár életbevágóan fontos dolgokat végzünk, ezek elterelik figyelmünket a befelé fordulástól, a valódi én keresésétől – éppúgy, ahogyan a világi dolgokhoz, tulajdonhoz való ragaszkodás is ezzel jár.
| ...Eljön az idő, amikor meg kell tanulnunk egyre több mindent “elengedni”, hogy az Önvaló egyre jobban kiteljesedhessen bennünk. Mindig lesz olyan dolog, amit nem tudunk megszerezni, de sokkal jobban járunk, ha lemondunk az egyre újabb és újabb iránti vágyakozásnak. Minden kereső megtapasztalja, hogy milyen nagy előrelépést ér el, amikor erre rájön...
| Ez vagy Te valójában, ez igaz lényed. Ezt kerested, ehhez imádkoztál, ezzel próbáltál kapcsolatba kerülni a múltban – mintha valami rajtad kívül álló lenne. Most megérted, hogy ez te magad vagy, s nincs szükség az előbb felsoroltakra. Csak annyit kell tenned, hogy felismerd ki vagy valójában – minden pillanatban!
| ...A világnak szüksége lesz olyan nőkre és férfiakra, akik valódi vezetők, s akik –miközben mélyen isteni lényükben gyökeredznek – ám emellett intellektuálisan is fejlettek, nem ijednek meg, ha tettekre kerül a sor, és szívük nyitott az egész világra.
| Ahhoz, hogy elérjük a koncentrációnak azt a mélységét, ahol az érzékek visszahúzódnak a külvilágtól és valóban magad maradsz, nagyon komoly erőfeszítéseket kell tenni. Figyelmünket pengeélességgel kell fókuszálni. Egy másodpercre sem pihenhetünk meg, s minden gondolatot el kell utasítanunk felmerülésük pillanatában. Ha ehhez a feladathoz nyitott szívvvel, az Önvaló iránti vágyakozással és áhítattal kezdünk hozzá, akkor eljön a pillanat, amikor az erőfeszítés magától megszűnik, és helyét átveszi a Csendesség.
| Bizonyos boldog, fennkölt, vagy éppen ellenkezőleg szomorú, nehéz pillanatokban, esetleg amikor semmi sem nyomja lelkünket, csak csendben pihenünk, előfordulhat, hogy valamiféle különös, alig felsejlő, s nehezen megmagyarázható vágyakozás, nosztalgia kerít hatalmába minket. Tudatlanságunkban megpróbálhatjuk valamiféle névvel nevezni, mert nem értjük mi ez, pedig valójában egyértemű: valódi lelki forrásunk, legbelsőbb magunk iránt vágyódunk.
| Mindent, amit a világból ismerünk, az öt érzékszerven keresztül tapasztalunk meg. Ám az Önvaló kívül esik ezek működési területén, emiatt nem is tudjuk rajtuk keresztül, általuk megtapasztalni...
| A legtöbb embernek súlyos sokkra, erőszakos ébresztésre van szüksége, amely kizökkenti őket egoista alvásukból – csak így válhatnak spirituális értelemben élővé. Ez pedig csak úgy megy, ha szakítanak régi szokásaikkal, tendenciáikkal, hajlamaikkal, és megpróbálnak új emberré válni...
| Ezek a tűnékeny felvillanások nem csak azt a hatást váltják ki bennünk, hogy újabb és újabb hasonló felvillanásokra vágyunk, azokat keressük; hanem egyre inkább az Önvalóval való tartós önazonosításra, egybeolvadásra késztetnek.
|
en
hu
hungarian
The notebooks are copyright © 1984-1989 The Paul Brunton Philosophic Foundation
This site is run by Paul Brunton Stiftelsen · info@paulbruntondailynote.se